Vendégünk volt a Tankcsapda
[2001.03.30.]  - ZeneFórum

A ZeneFórum szerkesztõségébe látogatott a Tankcsapda legénysége. Lukácsék meséltek a zenekar utóbbi, kissé zaklatott idõszakáról, és arról, hogy milyen változásokat hozott Tamás a csapat életébe. Szóba került még a Z+, a düh, a gyerekkori álmok, az új szövegek persze, és az, hogy Lukács fél-e, hogy lelövik.
 

A TCS-srácok bokros teendõik közepette sem felejtették el beváltani ígéretüket, hogy ha Pesten járnak, beugranak.
Mint kiderült, a Netfórum székház recepciós hölgye fantomkép nélkül is kiválóan elnavigál, mert egyszer csak felszólt,
hogy „itt van a zenekar, mert egy buszból rosszul öltözött emberek szállnak ki”. A rosszul öltözött emberek jöttek, láttak, fél
percen belül belemélyedtek a tankcsapdás fórumokba – rögvest megígérték, hogy írni is fognak beléjük –, majd Lukács és
Cseresznye egymás szavába vágva válaszolgattak a kérdésekre (Tamásról pedig nem lehetett eldönteni, hogyan is végzõdhetett
a tegnap estéje, mert szénné amortizált arccal, veszett tempóban kattintgatott egy kóbor egérrel).

ZF: Az Agyarország határozottan visszatért a Jönnek a férgek vonalhoz. Miért nem új irányba indultatok?
Cseresznye: Nem szoktuk elõre eltervezni a lemez hangulatát. Most ez jött ki belõlünk, és különbözõ magánéleti okokból
kifolyólag rengeteg düh is volt bennünk.
ZF: Mik voltak ezek az okok?
Lukács: A zenekar megalakulása után éveken keresztül minden értelemben egységes volt. Ez az egység a Connektor lemez
környékén kezdett megbomlani. Az elsõ jel az volt, hogy Buzsik, az alapító dobos elment, és kezdtük érezni, hogy valami nem
úgy mûködik, ahogy kellene. Késõbb Ottó – aki a helyére jött, és két és fél évig velünk volt – szintén kiszállt. Majd a
Tankcsapda születésétõl kezdve velünk dolgozó menedzser, Kémeri Peti is távozott. Mindez erõteljes érzelmeket gerjesztett
bennünk, nevezhetjük akár dühnek is. Aztán amikor újra egyensúlyba került a zenekar, a felgyülemlett indulatok kirobbantak
belõlünk. Csak aki süket, az nem hallja, hogy szétszakítja az energia az új anyagot.
Cseresznye: Egyaránt bizonyítani akartunk magunknak és a közönségnek. Össze voltunk zilálódva, és a történtek miatt
többen is kezdték elásni a zenekart.
ZF: Péter és Ottó egyidejû távozása összefüggött?
Lukács: Nem, ez két teljesen független dolog volt, bármelyikük maradhatott volna.
ZF: Pétert sikerült pótolnotok?
Cseresznye: A szervezési ügyeinket most zömmel mi intézzük, illetve van egy srác, aki segít a telefonokat és a koncerteket
bonyolítani.
ZF: Úgy tûnik, Tamás azonnal megtalálta a helyét a csapatban.
Cseresznye: Emberileg sokkal mélyebb és közvetlenebb a kapcsolatunk, mint Ottóval volt. Kábé tíz éve ismerjük egymást,
évekig egész nap együtt lógtunk.
Lukács: Az elmúlt pár évben elveszett játékosság most visszakerült a Tankcsapda zenéjébe. Tamás koncertteljesítményét
pedig össze sem lehet hasonlítani egyik korábbi dobosunkéval sem. A közönség is érzi, hogy most három egyenlõ játékos áll a
színpadon, és nem „kettõ plusz hátul valaki”.
ZF: Miért volt szükség az új lemez teljes újrakeverésére?
Cseresznye: A hangmérnökkel együtt a turné közben kezdtük el készíteni az anyagot. Feszített volt a munkatempó, és
kevésbé figyeltünk oda. Belemerültünk a kísérletezgetésbe, aztán olyan technikai hibák adódtak, amelyeket késõbb hiába
próbáltunk meg kijavítani.
ZF: Az Agyarország még a világrekordnak kikiáltott tizenhárom Jimmy lemezt is azonnal lenyomta a Mahasz
listán.
Cseresznye: Pont most beszéltünk arról, hogy most jön „A Király visszavág”, ha-ha! A jövõ héten jelenik meg egy új lemeze.
ZF: A Z+ egyre látványosabban mellettetek áll. Mivel gyõztétek meg õket?
Cseresznye: Egy zenei csatorna arról szól, hogy minden zenei stílust bemutat – és nem feltétlenül hajnali kettõ és öt között.
Lukács: Én mostanában rendszeresen látom az új Carmen klipet is. Mondjuk nem egy vérivó stílusú a szám, de mégiscsak egy
rockzenekar. A Z+ adásait csak kábelen lehet fogni, egy RTL Klubot pedig bármely kis faluban. Ha egyszer egy földi
sugárzású csatorna állna igazán egy rockzenekar mellé, az jelenthetné az igazi áttörést.
ZF: Vajon a Tankcsapda indította el ezt a lassú, de észrevehetõ rock-elõretörést?
Cseresznye: Halálbiztos, hogy van közünk hozzá. Lassan-lassan talán beindul egyfajta változás.
ZF: A Mennyország Tourist klipsikere óta tapasztaltátok-e a koncerteken, hogy más stílusok rajongóit is
bevonzotta a zenekar?
Cseresznye: Patacipõs kislányokkal mondjuk nem találkoztunk, de olyan arcokkal igen, akiket még biztos azt mondták volna:
fú, én nem megyek el egy ilyen heavy metal koncertre, mert megvernek.
Lukács: Annál is inkább, mert öt évvel ezelõtt sokan még csak tíz évesek voltak, ha-ha! Na jó, a viccen túl, az biztos, hogy a
Z+-szal olyan korosztályt is el lehet érni, akik nem olvassák a Metal Hammert vagy nem hallgatják a helyi rádió rockzenei
mûsorát csütörtökön éjféltõl hajnali kettõig. Számtalan levelet kapunk, amely úgy kezdõdik, hogy „én ezelõtt egy-két évvel még
technót hallgattam, soha nem szerettem a rockzenét, de...”. És utána jön a mondat, hogy „miután a klipet megláttam”, vagy
„amióta kölcsönkaptam egy Tankcsapda kazettát, visszamenõleg megvettem az összes lemezt, és húsz évesen jöttem rá, hogy
mennyivel jobb az ilyen jellegû zenét hallgatni, mint a tüci-tücit, mert sokkal több mondanivalója van”.
ZF: Rengeteg pénzt áldoztatok az új hangszerekre és erõsítõkre. Luxus vagy szükségszerû fejlõdés?
Cseresznye: Szerintem – most összeg nélkül – luxus ennyi pénzt rockzenére elkölteni Magyarországon. Az igény azonban
bennünk volt.
Lukács: Amikor Tamás megérkezett a zenekarba, adott egy lendületet, olyasfajta szellemi pluszt, hogy végre azt mondjuk:
igaz, hogy luxus, de meg kell tennünk, mert a belsõ késztetésünk így diktálja. Ugyanúgy fontos ez, mint az, hogy jó lemezborítót
tervezzünk, jó klipet vagy pólókat gyártassunk. Meg hát az ember arról álmodozott kiskorában, hogy egyszer olyan cuccai
legyenek, mint a tévében látott, híres rockzenészeknek. Most megvalósult a gyerekkori álmunk.
Cseresznye: Vannak olyan zenészek, akik méregdrága sportkocsikkal járkálnak, de leszarják a zenének ezt a részét. Minket
viszont éppen az a rész nem érdekel.
ZF: Ti milyen kocsival jártok?
Cseresznye: Nekem egy 216-os Roverem van.
Lukács: Nekem meg egy húsz éves Peugeot-m. De automata váltós, ha-ha!
ZF: Az új szövegek mintha egyre kevésbe mutatnák a világ napos oldalát.
Lukács: Nem hiszem, hogy az elmúlt tíz évben világosodott volna az égbolt felettünk. Még azok számára is, akik megtalálták a
megfelelõ csatornákat, legfeljebb pénzügyi szempontból lett jobb.
ZF: A sztorizós szövegek saját élményeken nyugszanak?
Cseresznye: Most konkrétan arra gondolsz, hogy például péntek este mi történik velünk?
ZF: Hát a Mindig péntek eléggé életszagú...
Lukács: A sztorizós szövegek nem egy az egyben rólunk szólnak. Nem feltétlenül igaz, hogy a lépcsõházban várom a nõt,
aztán azonnal elkezdem gyurmázni, de az például, ha péntek esténként találkozom valakivel, alapja lehet egy dalnak. De az
olyan dalok, mint a Nem ver át, hogy a kocsmában felszedek egy kurvát, teljesen fiktívek, ilyen soha nem történt meg velem.
ZF: Ha ezt a barátnõd elolvassa...
Lukács: Nyugi, nem lesz gond.
ZF: A Meg kell halnomban van egy sor: „Ha az élet, amit élek, tetszik, gyere vedd el!” Elég meleg egy
felszólítás.
Lukács: Ez a szöveg nem arról szól, hogy ha valaki olyan gitárt szeretne, mint az enyém, akkor lõjön le, és vegye el. hanem
arról, hogy gyakran azt mondják: könnyû nektek, mert ti sikeresek vagytok. Ez igaz, de ahhoz, hogy sikeres legyen valaki, el is
kell odáig érni. Ha az illetõ végigélte volna mindazt, amit mi, nem biztos, hogy cserélne velünk. Magyarul, ha valakinek tetszik
az, ahogy élünk, adott a lehetõség: csinálja meg õ is. És ha valaki ezt úgy értelmezi, hogy a Lukácsot le kell lõni, akkor a
legrosszabb esetben a többiek egy csomó pénzt keresnek a posztumusz lemezekkel, ha-ha!
ZF: Soha nem tartottál ilyesmitõl?
Lukács: Nem hiszem, hogy bárki is megmerényelne. Nem vagyunk akkora sztárok, hogy testõrökkel kelljen járnunk. A
koncertek után kimegyünk a közönség közé, beszélgetünk, dedikálunk, idõnként be is rúgunk.
Cseresznye: A Tankcsapda azért jó, mert meg tudtunk maradni emberközeli zenekarnak. Nem az van, hogy játszunk, és
elhúzunk. Én akkor érezném rosszul magam, ha rögtön haza kéne menni egy buli után.
ZF: Az új lemezt hallgatva kitûnik, még mindig nagyon foglalkoztatnak a megtapasztalható világon túli dolgok.
Lukács: Foglalkoztatnak ezek, de nem szeretek többet beszélni a róluk, mint amennyit megkívánnak. A dalszövegek
elmondják mindazt, amit jelentenek. A gimnáziumban is elmondtuk ezerszer, hogy „a költõ azt gondolta, hogy...”, aztán a költõ
lehet, hogy épp tökrészeg volt, amikor ezeket írta. A Tankcsapda mindig is egy szórakoztató rock’n’roll zenekar volt, nem
hittérítõ vagy okoskodó brigád. Ez a legfontosabb és elsõdleges funkciónk.
ZF: Július 16-án a Petõfi Csarnok szabadtéri színpadán lesz a turnézáró koncert. Készültök valami különlegessel?
Lukács: Több számot fogunk játszani, mint rendesen, és igyekezni fogunk olyan hangzást és színpadképet nyújtani, mintha nem
is egy magyar zenekar játszana...
Cseresznye: ...hanem egy bolgár, ha-ha!
Lukács: ...szóval az lesz a különlegesség, hogy igyekezni fogunk a lehetõ legjobbat nyújtani. Utána kipihenjük a hülyeséget.