Lukács László, a Tankcsapda frontembere elénk jön a pályaudvarra. Magyarország legnépszerûbb kemény rockzenekarának vezére, a legjobb hazai rockszövegírók között számon tartott Lukács meg van lepõdve: azt mondja, nemigen szokott elõfordulni, hogy Budapestrõl lejöjjenek Debrecenbe interjút készíteni vele. Nekünk jó okunk van rá: február 20-án új Tankcsapda-album jelenik meg Agyarország címmel.

Molnár Levente, gitáros (becenevén Cseresznye) és Fejes Tamás, az új dobos épp a dunakeszi stúdióban felügyeli az album második keverését, a krisztusi korba lépett - idén 33 éves - basszusgitáros-énekes pedig szülõvárosában intézi dolgait (például épp a napokban köti be magához az internetet!). A város szélén, a Lovarda nevû helyi kultúrcentrumban ülünk le kávézni. Ez Lukács László elsõ részletes interjúja az új album kapcsán, de - ahogy végigtekintjük a zenekar 12 éves történetét - egy csomó kényes témáról is most elõször beszél nyíltan.


KEZDETEK (A ZENE)

- Mikor jöttél rá, hogy neked rockzenésznek kell lenned?
- 12-13 éves korom körül fogtam elõször gitárt a kezembe. Általános iskola 7. osztálya körül volt az, hogy le tudtam fogni az elsõ C-dúrt vagy G-t, vagy a Johnny B. Goode-ot, az elsõ rock and roll-sémákat, és amikor ez sikerült, akkor meggyõzõdtem róla, hogy "igen, ez az, ami engem érdekel!" Egy dobozgitárral csináltam az elsõ dolgokat, annál is inkább, mert az anyagilag nem volt annyira megerõltetõ, 560 forintba került az elsõ dobozgitárom, amit itt vettem Debrecenben a Trial hangszerboltban - vagy játékbolt volt, nem is hangszerbolt! Egy bolgár gitár volt, Orfeusz típusú. Aztán nagyjából elsõ gimis koromban fogtam elektromos gitárt a kezemben.

- Volt gimnáziumi zenekarod rögtön?

- Igen, volt egy srác, akivel általános iskolában elkezdtünk zenélni, tulajdonképpen együtt tanultuk az elsõ akkordokat, és vele zenéltem, nem is tudom, hány éven keresztül - a Tankcsapda megalakulásakor még volt ez a zenekar! Párhuzamosan mentek zenekarok, s aztán késõbb abból, ami a mi gimnáziumi zenekarunk volt - fogalmazzunk így -, abból alakult ki a Tomi Szomorú zenekar. Tomi, az énekes-gitáros volt az a srác, akivel együtt tanultam. Hatéves korunk óta ismerjük egymást, néhány nap különbséggel születtünk, elég egyivásúak vagyunk minden szempontból. Vele zenéltem, az elsõ zenekarunk neve Vörös Kakas volt. Ez volt az elsõ, amelyikkel a szüzességemet elveszítettem, mindenféle szempontból - koncertezés, más zenekarok számainak elõszöri megtanulása, elsõ saját számok összerakása -, és ezzel párhuzamosan zenéltem még a PG Csoportban is. Velük körülbelül négy évet zenéltem, '86-'90 között. Volt egy idõszak, amikor a Tankcsapda, a Vörös Kakas és a PG Csoport is mûködött nálam. Ez egy igen rövid idõszak volt, mert nagyon megterhelõ volt számomra, és végül is ebben az idõben kellett eldöntenem, hogy mi az, amit igazán akarok csinálni. Végül is a Vörös Kakas átalakult nélkülem Tomi Szomorúvá, ez így jó is volt szerintem, õk vitték tovább azt a zenei vonalat, amit a Kakassal csináltunk. A PG Csoport azóta is mûködik, nélkülem természetesen, de a Tomi Szomorú, az nagyjából egy-másfél éve leállt.

- Tankcsapda mikortól van?

- '89 februárjában szereltünk le Buzsik Gyurival, aki a zenekar alapító dobosa volt, és a Labi nevû fiúval, aki szintén a barátunk volt már évek óta, '89 tavaszán kezdtünk el egy pincében zajolgatni, de a zenekart igazán 1989. október 14-tõl jegyezzük. Az volt az elsõ olyan koncert, ami Debrecenben volt, amit már Kémeri Peti szervezett, akivel akkor ismerkedtünk össze, és utána tíz éven át a menedzserünk volt. Aznap este az Aurórának voltunk az elõzenekara, s az volt az elsõ olyan koncert, amikor azt mondtuk, hogy "na, ha zenekarozunk, akkor mától kezdve nevezzük ezt Tankcsapdának".

- Az elsõ gitározástól hogyan jutottál el addig a stílusig, amivel a Tankcsapda indult?

- A Vörös Kakas zenekar neve - ha valaki ismeri az ilyen rhythm and blues-meg rock and roll-zenéket, akkor könnyû rájönni, hogy - a Little Red Rooster címû dalból fakadt, úgyhogy ez meghatározta a zenekar stílusát is. Blues-rock zenekar volt, sok Doorsot játszottunk, Jimi Hendrixet, Rolling Stonest, meg a Földes (Földes László, Hobo - a szerk.) is ott lebegett a fejünk felett képzeletben....

- A hard rock késõbb jött?

- Az jóval késõbb, 16-17 éves korom körül. Amikor elõször elmentem egy Motörhead-koncertre - '84-ben Debrecenben is volt egy -, nem értettük, hogy hogy nevezheti magát egy ilyen zenekar rock and roll-zenekarnak, mert akkor ilyen "ffrrrrrrrrrrrrrrr"-nak tûnt a dolog. A koncertrõl úgy mentünk hazafelé, hogy Tomi azt mondta, neki ez sok volt, én meg azt mondtam, hogy "áá, nem volt ez azért olyan rossz". Akkor találkoztam elõször ilyen jellegû zenekarral, ilyen jellegû zenével, ilyen hangos rock and roll - vagy nem tudom, minek nevezzem - dologgal, s végül is ez a koncert keltette fel igazán az érdeklõdésemet.

- Mikor írtál elõször ilyen típusú dalokat?

- Már a Tankcsapdában, tehát 20-21 éves korom körül. Mikor leszereltem, akkor voltam kábé húszéves, s amikor utána elkezdtünk próbálgatni, akkor születtek az elsõ ilyen jellegû számok.

- Korábban írtál már rock and rollokat meg bluesos dolgokat?

- Persze. Mondjuk a Kakasban elsõsorban Tamás volt a zeneszerzõ-szövegíró, én inkább csak vokalista-basszusgitáros voltam, de azért ott is volt, hogy zenéket szerezgettem. De igazából a Tankcsapda volt az, ahol a zeneszerzõi és szövegírói vénám "kiteljesedett".

KEZDETEK (A SZÖVEGEK)

- Szövegeket akkor írtál elõször komolyan?

- Érdekes, hogy most utólag, ha megnézem otthon a papírjaimat... Tudod, nem dobálom ki azokat, amikrõl azt gondolom, hogy késõbb jók lehetnek valamire, éppen ezért megvan egy csomó 12-13-14-15 éves korom körül írt vers meg szövegkezdemény, amik zenéhez készültek. Elég egyszerûek, meg elég kezdetlegesek, végül is ilyen szinten lehet mondani, hogy már a Tankcsapda elõtt is írtam szövegeket, de ami jegyezhetõ, aminek értelme lett, az a Tankcsapdával kezdõdött.

- Melyik az elsõ dal, amire így utólag már büszke vagy? Akár zeneileg, akár szövegileg.

- A legeslegelsõ dalok között is, amik Tankcsapda-számként születtek, van jó néhány olyan dal, amit a mai napig játszunk. Az, hogy "büszke vagyok rá", ilyen szinten nem igaz, ugyanis nem vagyok egy büszke típus.....

- Akkor olyan, amit ma is fel tudsz vállalni bármikor...

- A legeslegelsõ demón már voltak ilyen számok, például a Félre a tréfát vagy a Tetoválj ki, amiket a mai napig játszunk koncerteken, és a mai napig sem vesztettek a fényükbõl. Az is igaz, hogy elég egyszerû, primitív dalok, de ennek ellenére a mai 16 évesek ugyanúgy éneklik a koncerteken ezeket a 11-12 évvel ezelõtt írt számokat, mint az akkori 16 évesek. Ezek a dalok ilyen szinten idõtállóak.

- És szövegíróként mikor jutottál el arra a szintre, amikor úgymond az elsõ "nagykorú" dalodat csináltad? Ami már igazán nagyon jó szöveggel bírt, ami a késõbb rád jellemzõ stílust elõször felmutatta?

- Én azt gondolom, hogy A legjobb méreg lemez, ami '92-ben jelent meg, és azon a címadó szám - az volt fordulópont a zenekar életében, a közönséggel és a népszerûséggel való viszonyban, meg az én szövegírói pályafutásomban is. Én nem szoktam egyébként ezen ilyen szinten gondolkozni, úgyhogy most hasból mondom a dolgokat. Ez a szám volt az - most lehet, hogy túl nagyképû dumát mondok -, ami lefektette "a Lukács-féle szövegírás" alapjait. De nyilván ez nem volt tudatos, nem úgy ültem le, hogy "na, most akkor írok egy olyan szöveget, hogy attól mindenki lepadlózik majd!" Olyannyira nem, hogy A legjobb méregnek a szövegét nem is úgy írtam, mint egy rockzenei szöveget, hanem valahol találtam kazettára felvéve egy rap dobalapot, és betettem egyszer otthon... Akkor megvolt már négy sorom - "a kurvám, aki sohase nedves, de hozzám mindig kedves" meg ilyenek -, valahogy elkezdtem rá mondogatni, és annyira megtetszett a lüktetése, hogy adta a szöveg magát, jött-jött, elõször ez a versszak, aztán az a versszak, aztán kitaláltam azt, hogy "az élet a legjobb méreg", és hogy azt milyen jól lehet skandálni erre a ritmikára. Amikor ez a szöveg elkészült, akkor még nem volt meg hozzá a zene, az akkordozás, de nyilvánvaló volt számomra, hogy egy ilyen rapet nem lehet elénekelnie '92-ben egy punkzenekarnak, mert ez teljesen stílusidegen, meg különben sem vagyok egy rapper típus. Akkor egy gitáron nézegettem hozzá tök egyszerû akkordokat, A-C-G, tehát a legprimitívebb akkordokat, és annyira passzolt egymáshoz, hogy nem nagyon kellett rajta gondolkozni sem.

- A rap tehát megtermékenyített téged, még ha nem is tudtad egy az egyben bevinni a saját zenei világodba?

- Ez a mai napig így van egyébként. A Bárány címû szám, ami a Connektoron van, vagy a mostani lemezen az Akinek látsz - ezek jóllehet kemény gitárokkal megtámogatott húzós groove-okra épülõ szövegek, meg szövegmondások, de azt gondolom, hogy ezeket fel lehet fogni rapzeneként is, nyilván a Tankcsapda stílushatárain belül vett rapzeneként.

- Pajor Tamás, a Neurotic együttes egykori vezére inspirált téged ebben az idõben, amikor kifejlesztetted ezt a stílust?

- Abszolút.

- Merthogy az egyik lemezen a "diszkó" és a "Frisco" szavakat rímelteted, az újon pedig a "törvényt" és a "töltényt", márpedig ezek olyanok, hogyha kiejted õket, akkor mindenkinek rögtön a Pajor fog eszébe jutni.

- Abszolút. Õ egy elõkép volt, ez egész biztos. Azokat a zenei gyökereimet nem is tagadtam és nem is fogom soha tagadni, amik rám nagy hatással voltak. Amint mondtam, a kezdeti idõszakban volt a Földes / Rolling Stones-féle vonal, aztán késõbb jött a Menyhárt Jenõ / Európa Kiadó / URH / Kontroll Csoport / Pajor Tamás / Neurotic-féle vonal, ezek persze átfedéssel, nyilván, és aztán még késõbb jöttek a kemény zenék, az AC/DC, a Motörhead és a többi. Olyannyira voltak rám hatással, hogy a Tankcsapda a kezdeti években játszotta is az Adj gázt! címû Neurotic-számot koncerteken.

- Meg ott van a Minden szinten címû Európa Kiadó-átirat, ami késõbb a Ha zajt akartok! lemezre került...

- Igen, az nekem egy fixa ideám volt már évek óta, hogy "azt a számot de jó volna megcsinálni!" Bevallom õszintén, az egyetlen olyan dal volt hosszú évek óta, aminek a lemez felvétele elõtt nem készült demója, nem vettük fel elõtte valamilyen formában, és igazából az a felvétel, ami a lemezre került, nem lett olyan, mint amilyet én megálmodtam. Amikor ugye csinálunk demókat, akkor közben csiszolódnak a számok, és ez nem tudott csiszolódni, ezért aztán ez a dal felfogható egyfajta bónuszként is.


GITÁRCSERÉK

- A Tankcsapda elsõ három évében gitáros voltál. Hogyan kerültél át basszusgitárra?

- Én basszusgitáros voltam eredetileg is! A Tankcsapda elsõ három évében gitároztam ugyan, de ez csak kényszerû gitárosság volt, mert hogy nem tudtam soha szólózni, nem vagyok egy szólógitáros típus, a mai napig is egy futamot tudok csak lejátszani,

- Akkor koncerten hogyan oldottad meg a szólókat az elsõ idõkben?

- Hát az érdekes volt. Úgy oldottam meg, hogy volt egy wah wah pedál, az be volt kötve, és mindig, amikor a dalokban jött egy-egy ilyen nyúlfarknyi szólórész, akkor ráálltam a pedálra, és kurvára nyiszogtattam, és beleálltam egy - a harmóniának megfelelõ - hangba.

- Iggy Pop korai zenekaránál, a Stoogesnál voltak ilyen típusú "szólók"...

- Abszolút. Abban az idõben egyébként sokat hallgattam Buzzcocksot meg Sex Pistolst. Egyébként abba, hogy a Tankcsapda az elsõ éveiben ilyen punknak nevezett zenét nyomott, abba az is belejátszott természetesen, hogy nem tudtam szólózni. Úgy szerkesztettük meg, meg úgy raktuk össze a számainkat, hogy lehetõség szerint ne kelljen gitárszólókat csinálni. Ha már nagyon muszáj volt egy dalba beletenni valami szóló jellegû dolgot, mert megkívánta a szerkezet, akkor pedig a stúdióba elhívtunk embereket, akik valamilyen szinten gitároztak - ez A legjobb méregnél is így volt egyébként.

- Ebbõl a punk and rollból hogyan mentél el a hard rock felé? Ez végülis '90-'92 között történt, nem?

- Ez klasszikus fejlõdési folyamat volt, abban azt értelemben, hogy amikor a Tankcsapda megalakult, akkor valóban a "tudsz három akkordot, csinálj punkzenekart" effekt mûködött. Nyilván nem mondtuk ezt ilyen szinten ki, de úgy lett kiosztva az, hogy én gitáros leszek, a Labi pedig bõgõs, hogy Buzsik azt mondta, hogy úgy szeretne dobolni. Tehát a dobos poszt el volt ezzel döntve. Az elsõ néhány próbán volt olyan szám, amiben én bõgõztem, és Labi gitározott, meg amit õ bõgõzött, én gitároztam, és aztán valahogy a gitár többször maradt az én nyakamban, a bõgõ meg többször az övében. Így alakult ki, hogy ki ki lesz - ennyire nem volt a dolog tudatos! Az elsõ években azért volt ennyire egyszerû a zene, mert nagyjából azt a három-négy akkordot tudtuk rendesen eljátszani. És az, hogy a punkból ilyen szinten átmentünk a rockzenébe, ez ugyanilyen természetes fejlõdési folyamat volt: egyszerûen elkezdtünk egyre ügyesebbek lenni a hangszereinken - bár idézõjelbe téve, hogy "ügyesebbek", mert azért olyan nagy zsonglõrök ma se vagyunk. Másrészt pedig a gyökeres fordulatot azt a Cseresznye/Labi váltás hozta magával, amikor is Cseresznye, egy gitáros ember került a zenekarba, egy szólógitáros, én pedig visszakerültem a basszusgitárra, és innentõl kezdve nem volt kérdés, hogy a rockzene lényegesen erõsebb befolyással fog bírni. De az is igaz, hogy ha mondjuk meghallgatod az új lemez dalait, ezen is vannak tök punk témák, amik akár az elsõ kazettán is rajta lehettek volna. Korai idõkbõl származó hangulatok a mai napig vannak, és ezek a rock and rollos, punkos dolgok - akármennyire is csinálunk magunkhoz mérve modern számokat is - mindenképpen meg fognak maradni a zenénkben valamilyen szinten a jövõben is, az egészen biztos.

- Labi távozására miért került sor?

- Az elsõ három évet csináltuk végig Labival, és ez volt a zenekarnak az a korszaka, ami tök felhõtlen és hepi volt: állandóan be voltunk rúgva, ment ez a klasszikus rock and roll életforma. Aztán Labinak egészen egyszerûen kimerültek a telepei. Az történt, hogy A legjobb méreg megjelenésekor, amikor éreztük, hogy ha valamikor, akkor most aztán nagyon rá kell pakolnunk mindent, amit csak tudunk, pont akkor került Labi abba a stádiumba emberileg, hogy nem lett volna képes ezt csinálni. Õ ezt tudta is, meg is mondta, meg is beszéltük, tehát nem veszekedéssel, nem anyázással váltunk el egymástól. Olyannyira nem, hogy Labival a mai napig hetente szoktunk összejárni kártyázni, sörözni, dumálni.

- Nem keserû amiatt, hogy épp ott, a nagy befutás elõtt esett ki?

- Nem, nem, abszolút nem. Egyébként a mai napig elmondja bárkinek, hogy õ valahol örül is, hogy így történt, mert soha nem volt az a "rocksztár szeretnék lenni" típus. Õ hobbiból zenélgetett, és hogyha ez a zenekar hobbiszinten maradt volna, akkor õ elzenélgetett volna még éveken keresztül. Õ nem akarta azt a fajta pályát befutni, amit mi azóta is csinálunk. Nem mintha neki azóta felesége és három gyereke lenne, és családcentrikussá vagy üzletemberré lett volna: ugyanolyan srác most, mint amilyen volt, nem ment el a rockzenétõl gyökeresen ellenkezõ irányokba az élete. Egész egyszerûen csak nem akarta az életét ilyen szinten korlátok közé szorítani, hogy õ egy basszusgitáros egy rockzenekarban, és ezt csinálja élete végéig. Ami meg Cseresznyét illeti, õ Labi távozása elõtt egy kábé egy évvel került a zenekarhoz, mint technikus. Jártunk együtt koncertezni, pakolta a cuccot, hangolta a gitárt, amit egy technikus csinál, de mindig benne volt a levegõben az, hogy õ nagyon szeretne beszállni a zenekarba, tudtuk, hogy gitározik. Egy vagy két olyan próba volt is egyébként '92 nyarán, amikor négyen próbáltunk, úgy, hogy Cseresznye beszállt plusz gitárosnak, de éreztük, hogy ez a "legyünk négyen" dolog valahogy nem annyira mûködõképes. Viszont amikor tudtuk, hogy Labinak mennie kell, akkor nem is volt kérdéses, kézenfekvõ volt, hogy a Cseresznye beszálljon.

- Na jó, akkor most vegyük sorra a stúdióalbumaitokat! Mondj mindegyikrõl néhány mondatot: hogyan látod õket mai szemmel, milyen eltolódásokat veszel köztük észre?

PUNK & ROLL (1990)

- Ez eredetileg csak kazetta volt. Ez volt az elsõ stúdiómunkánk, stúdióban vettük fel, 8 sávra, technikai szempontból is primitív, meg hát zenei szempontból is egyszerû körülmények között, 55 óra alatt készült el az egész, keveréssel együtt, tehát nem sokat szaroztunk vele. Ebben az idõben egyértelmûen az Auróra volt az a zenekar, ami hatással volt ránk, zeneileg is, meg szövegileg is - aki meghallgatja a dalokat, az egyértelmûen hallja is ezt. Ennek ellenére - vagy ezzel együtt -, a mai napig az egyik legsikeresebb lemeze a zenekarnak, legalábbis erkölcsi értelemben. Nagyon-nagyon sokan szeretik a Punk & Roll dalait: akármelyik számot játsszuk róla koncerten - a Magányos repülõt, a Johnny a mocsokbant vagy a Kis orosz lányt -, olyan szintû beindulás van rá, mint a legújabb slágerekre.

- A "punk & roll" mint szóösszetétel tõletek terjedt el?

- Igen, de az is igaz, hogy nem mi találtuk ki. A legelsõ demónk a Baj van! címû kazetta volt 1989-ben, amit a Metal Hammernek is elküldtünk persze, és õk azt írták, hogy ez "a punk és a rockzene egyfajta ötvözete, amit nevezhetnénk akár punk & rollnak is". Ezt írta a Lénárd Laci, és nekünk annyira megtetszett az õ szóösszetétele, hogy végül is õ lett a címadó.


A LEGJOBB MÉREG (1992)

- Ez volt az elsõ olyan lemezünk, ami komoly stúdióban, komoly költségvetéssel készült. Akkoriban az E stúdió az egyik legjobb minõségû stúdió volt Budapesten, és mi vidéki suttyó létünkre, tök ismeretlen fejjel, az akkori kiadónk, a Python segítségével, bejutottunk ebbe a stúdióba. Ez volt az elsõ viszonylag normális hangzással megszólaló anyagunk, arról nem is beszélve, hogy aki ismeri a zenekar pályáját, az tudja, hogy A legjobb méreg címû szám azóta is emblematikus a zenekarral kapcsolatban. Egyébként pedig az egyik legjobb lemezanyag volt, amit valaha is csináltunk. Ez az egyetlen olyan lemez, ahol Labi még, Cseresznye meg már játszik. Akkor csak még mint közremûködõ gitáros.

- Itt a legnagyobb a váltás stílusban, a Punk & Roll és A legjobb méreg között, nem?

- Végülis igen. Itt lett ezekbõl a kapkodós, punkos témákból egy kicsit visszafogottabb, nyugodtabb dolog. Mondjuk ezen a lemezen is voltak Az enyém vagy típusú dalok, amik úgy voltak gyors tempójúak, hogy már inkább hajaztak erre a Motörhead jellegû rock and roll- iskolára, mint a korábbi Sex Pistols-os gyorsaságra. Abban az idõben egyre többet hallgattunk Motörheadet meg AC/DC-t, és egyre kevesebbet Sex Pistolst, és egész egyszerûen az akkor hallott zenéknek a hatásai jobban érvényesültek, ilyen számok születtek.

- Mikor vettétek fel ezt a lemezt?

- '92 õszén vettük fel, '92 decemberében jelent meg.

- A Nirvanát akkor már ismertétek?

- '91 végén láttam elõször õket az MTV-n, a Smells Like Teen Spirittel. Igen, amikor A legjobb méreg készült, akkor a Nirvanát már ismertem.

- De akkor nem volt még a kedvenced?

- Olyan igazán rettentõ nagy kedvencem soha nem volt a Nirvana, bár a mai napig kedvelem, szeretem. De abban az idõben a Nirvanával inkább rossz viszonyban voltam, mint jóban, merthogy az MTV-n egyszer csak megláttam egy videoklipet - ez volt a Smells Like... -, ahol a dobos tök úgy néz ki, amikor dobol, mint a Buzsik, a bõgõs ugyanúgy hordja a fejét, mint Labi, a harmadiknak pedig ugyanolyan fülközépig érõ, szõke haja van, és ráadásul gitározik és énekel, és még a zene sem állt annyira messze attól, amit mi csináltunk...

- Mérges lettél?

- Igen, mert azt éreztem, hogy "a francba, itt van egy zenekar, az MTV-n nyomulnak, és pont úgy néznek ki, mint mi!" Mi ezt kitaláltuk, és erre valaki jön, és lelövi a poénunkat! Persze ez nyilván hülyeség, mert az õ életútjuk egész más volt aztán, mint a mienk, meg a zenéjük is azért jól elkülöníthetõ a mienktõl, de egy kicsit csalódott voltam, hogy "úúú, a francba, nekünk kéne ott lenni!"


JÖNNEK A FÉRGEK (1994)

- Ez metálosabb, nem?

- Ez volt az elsõ lemez, amit Cseresznyével közösen írtunk. Ez egyértelmûen hallatszik is a lemezen: Cseresznyének a riffjei meg az akkordmenetei egészen mások, mint az enyémek, meg a gitározáshoz való hozzáállása is. Mondtam, hogy milyen elemekbõl táplálkozom - rhythm & blues, meg egyebek -, míg Cseresznye gyerekkori történetei a Sodom, a Metallica korai lemezei, az Anthrax meg ilyesmik, amik egyértelmûen meghatározták, és a mai napig is meghatározzák. Õ már egy nálam fiatalabb generáció, és ez zenében is egyértelmû. A Rolling Stones neki már inkább csak emlék, míg nekem élõ dolog volt.

- Õ hányas születésû?

- Nálam öt évvel fiatalabb, vagyis '73-as. A Jönnek a férgek azért is lett rockosabb vagy keményebb, mint a korábbi anyagok, mert hogy Cseresznye jó pár dalnak, például a címadó számnak, vagy a Rohadt a helynek hozta azokat a riffjeit, amiket nevezhetünk modernebb felfogásúnak, mint amit korábban mûveltünk.

- Egyéb zenei hatás, ami a két lemez között jött?

- Nem igen volt különösebben nagy különbség, az attitûd az ugyanaz volt: egyszerû akkordokból táplálkozó, odamondogatós szövegû dalokból csinálni egy jó lemezt.

- Inkább csak a hangzás az, aminek a változása feltûnõ a kettõ között.

- Az mindenképp, mert a Jönnek a férgek Debrecenben készült egyszerû körülmények között, és legyünk õszinték, elég szarul is szól. Gondoltuk, mi majd megmutatjuk azt, hogy debreceni zenekarként meg tudjuk Debrecenben is csinálni... Ennek ellenére nagyon szereti a közönség, ez az egyik legjobban fogyó lemezünk a mai napig is.


AZ EMBER TERVEZ (1995)

- Ez volt az a lemez, ahol a zenekar felnõtté vált, zenei szempontból és szövegi szempontból is. Az ember tervez volt gyakorlatilag az azt megelõzõ jó pár évnek a konzekvenciája: zeneileg és szövegileg is egybefoglaltuk, és elmondtuk azt, amit addig csináltunk. Megvannak rajta a punkos történetek az Így lettéllel, megvannak rajta a súlyos történetek Az ember tervezzel... Szövegileg pedig ez volt az elsõ lemez, amire azt mondom, hogy már nem egy "gyerek" embernek a kreálmánya, hanem egy olyan emberé, aki már valamilyen szinten gondolkozik a világról.

- Változott a szövegírói vagy dalszerzõi módszered a lemezek között?

- Nem, technikai szempontból nem változott. Úgy születnek a dalok, hogy eszembe jut valami, és ha éppen nincs nálam gitár - mondjuk ülök a buszon -, akkor gyorsan megjegyzem vagy leírom egy papírfecnire azt a két sort vagy azt a valamit, ami eszembe jut. Ha meg otthon történik mindez - vagy elõveszek valamit, amit már leírtam -, akkor egy szál gitárral pengetgetem, és a dallamok, a szöveg meg az akkordok, azok nagyjából együtt alakulnak ki. Az is igaz viszont, hogy egy csomó olyan szám van, ami ilyen szinten kialakul, de aztán leviszem a próbahelyre, s az egészbõl nem marad meg más, csak a szöveg ritmikája, és egy teljesen más zene kerül alá. Sõt, szoktam szándékosan is úgy írni - fõleg rock and roll jellegû dalokat -, hogy arról a három akkordról, amit otthon pengetek alá, tudom, hogy úgysem az lesz a zenéje. Csak a ritmika az érdekes, hogy hogyan követi egyik versszak a másikat, a refrén hol következik, meg ilyesmi - onnantól kezdve az akkordmenet, a kiállások, azok szabadon variálhatók.

- Van olyan, hogy basszusgitáron szerzel dalt?

- Hogyne, a Kicsikét például klasszikus esete ennek - akkor éppen nem volt otthon gitár (elneveti magát). Sõt A legjobb méreg lemezen van a Gyûrd össze a lepedõt, ami egy olyan helyen született, ahol nem volt, csak egy pianínó. Akkor a pianínó elé ültem le. Nem tudok igazán zongorázni, csak három akkordot tudok lefogni a billentyûkön, de a dallam és a szöveg a fejemben volt, és ilyenkor az ember kényszerûséget érez, hogy valamilyen szinten megszólaltassa, hogyan is nézne ki a dal.

- Az elõbb elmondtad, hogy A legjobb méreg milyen speciális körülmények között született. A '95-ös lemezen A R&R rugója egy ugyanolyan kaliberû kulcsdal a Tankcsapda pályáján. Annak van ilyen története?

- Az szintén otthoni termés, egy gitáron született, de annak nincs ilyen anekdotába illõ története. Az egyszerûen csak alakulgatott szépen lassan ki, összeállt egy dallá, és amikor tudtam, hogy mi a versszak, mi a refrén, mi a híd, akkor elvittem a próbahelyre, és mondtam a többieknek, hogy "srácok, errõl és errõl van szó" - és kész volt a dal.

- A szöveg mennyi idõ alatt jött ehhez ki?

- A szövegek többnyire nem úgy születnek, hogy az elsõ sor jut eszembe elõször, hanem csak valamelyik része, ami késõbb lehet a híd, a refrén, a versszak, bármi, ahhoz alakul ki a többi dolog. A szobrász vagy a festõmûvész sem azzal kezdi, hogy az alanynak az orra hegyét mintázza, hanem elkezd izélni, aztán majd kialakul. Nálam hasonlóképpen mûködik. Vannak ez alól is kivételek természetesen, de a jellemzõ munkamódszer az az, hogy eszembe jut egy gondolatmenet, s a köré épül ki maga a dal. A R&R rugója is ilyen volt: a refrén volt abból a dalból talán elõször meg a fejemben, a "hidd el, én nem tehetek róla..." sor, és ahhoz alakult ki a teljes szöveg.

- Van olyan szöveg, aminek nagyon különleges keletkezéstörténete van?

- Olyan rettentõ speciális nem. A szövegek ötletei többnyire köthetõek valamilyen szinten konkrét élményekhez vagy emlékekhez, de a dalok nem ott és abban a pillanatban születnek, inkább csak az impressziót kapom meg, ami adott esetben egy-egy sor vagy versszak formájában meg is testesülhet abban a pillanatban, gyorsan papírra is vetem õket, de aztán ezekbõl dal többnyire csak jóval késõbb szokott születni. Nyugodtabb körülmények között, otthon, gitározás közben vagy ilyesmi.

CONNEKTOR:567: (1997)

- Mielõtt még bármit is mondanál, hadd nyugtassalak meg, hogy - noha a sajtóban egy csomószor fikáztak titeket e miatt az album miatt - szerintem ez egy nagyon jó lemez, nagyon állat...

- Szerintünk is.

- ...és ezen mertetek igazán kísérletezni, ezen írtátok például a legnyíltabb popslágereket.

-Az ember tervez, illetve az azt követõ Eleven címû koncertlemez és ...'Cause For Sale címû angol nyelvû EP lezárta a zenekar elsõ idõszakát. Akkor nem gondolkoztunk azon, hogy "na, most le kéne zárni az elsõ idõszakot", de ha visszanézek, akkor nyilvánvalóan így történt. Nem akartunk csinálni még egy Ember tervezt. Leülhetnék, és kiizzadhatnék magamból minden lemezre egy R&R rugóját, de nem lenne igazán értelme: ez nem errõl szól. A Connektor volt az a lemez, ahol azt gondoltuk, hogy a zenekarnak van olyan neve, van olyan nimbusza talán - ha nem rossz ez a szó -, hogy csinálhatunk végre egy olyan lemezt, amilyet szeretnénk. Nem mintha korábban olyan lemezeket csináltunk volna, amilyeneket nem szerettünk volna, de itt azt gondoltuk, hogy most semmi nem érdekes, csinálhatunk bármit: hogyha ahhoz van kedvünk, akkor zongorázhatunk rajta, ha ahhoz van kedvünk, akkor írhatunk olyan számot, mint a Tavasszal, amiben "dzsu-dzsu-dzsu, dzsu-dzsu-dzsu" - ez megy végig, kis kivételtõl eltekintve. Tehát csinálhatunk olyan dolgokat, amiket korábban nem csináltunk. A Connektor volt az a lemez, aminél azt gondoltuk, hogy nyugodtan belemehetünk egyfajta kísérletezõs dologba. És valóban sokan illették negatív kritikával ezt a lemezt: abban az idõben egy kicsit megosztotta a Tankcsapda-rajongókat. Volt, aki azt mondta, hogy ez a legjobb lemez, amit valaha csináltunk, volt, aki meg azt, hogy "hát azért ezt nem kellett volna". Én azt gondolom - fõleg most, hogy eltelt jó pár év -, hogy tök jó lemezanyag volt, nagyon jó számokkal. A hangzásában itt is vannak persze kivetnivalók, nem szól úgy, ahogy szerettük volna, ennek ellenére szerintem az egyik legjobb lemez, amit valaha csináltunk.

- Hogy szerettétek volna, hogy szóljon?

- A dobhangzások nagyon vékonyak rajta, ez az elsõdleges problémája: az egésznek az összhangzásában emiatt egy kicsit felborult az egyensúly a gitárok javára. Ennek ellenére vannak rajta olyan dalok, amiket szerintem soha nem fogunk tudni nem játszani koncerteken.

- Itt két olyan popdalt is írtatok, ami még eddig példa nélküli volt a Tankcsapdánál: a Riót meg a Discót. Ezek annyira slágerek, mégsem ezeket választottátok klipnek. Talán féltetek, hogy majd azt mondják, hogy a Tankcsapda eladta magát?

- A Discóban mi nem éreztünk akkora potenciát, mint amit most te mondasz, nem is az a legjobb szám szerintem ezen a lemezen. Jó dal, idõnként szoktuk játszani koncerteken, de túlságosan sokat nem... A Rio viszont szándékosan nem került klipesítésre. Annyira kommersz dal, annyira populáris szám, hogy amikor megbeszéltük, hogy fölvesszük a lemezre, már akkor tudtuk, hogy nem csinálunk belõle klipet. A R&R rugója után, ahol szintén megkaptuk az õstankcsapdásoktól, hogy "azért nem kéne már ennyire populárisan szaxofonszólózni", éreztük, hogy nem lenne okos egy annál még kommerszebb, még populárisabb, még diszkósabb - vagy nem tudom, milyennek nevezzem - számból készíteni klipet. A Kicsikét címû dalt éreztük annak a dalnak errõl a lemezrõl, ami úgy tankcsapdás, hogy azért kicsit más is, mint amit korábban csináltunk. Ez jó választásnak bizonyult, mert koncerteken az egyik legnagyobb sláger a mai napig. Lehet, hogy ha a Riót választottuk volna akkor elsõ klipdalnak, akkor eladtunk volna belõle pár ezer darabbal többet, de hosszú távon mindenképpen jól választottunk, amikor Kicsikét mellett döntöttünk. Azt gondoltuk, hogy a Rio maradjon meg a tankcsapdások számának, ne feltétlenül ezzel azonosítsa a zenekart egy olyan ember, aki nem ismeri a többi dolgunkat.

- A másik kakukktojásdal a lemezen az Acapulco, ami szintén egy nagyon jó kísérlet: egy baljós, füstös, lassú rap, vagány szöveggel...

- Az Acapulco nagyon jó szám, a mai napig nagyon szeretem, annak ellenére, hogy koncerten sosem játszottuk, mert nem olyan típusú, amit koncerten kell játszani. Olyannyira szeretem az Acapulcót, hogy aztán a Tankológia lemezen (a zenekar tízéves fennállását ünneplõ 1999-es ritkasággyûjteményen - a szerk.) szerepel a szám demóverziója, ami egyébként nekem jobban is tetszik, mint a Connektoron megjelent verzió.

- Az sem merült fel, hogy esetleg ez a szám is kaphatna klipet?

- De igen, gondoltunk rá, de amikor a Connektor megjelent, akkor történt a zenekarban ez a "kényelmetlen vérveszteség", hogy a Buzsik elment, a helyére meg jött egy másik srác, és ez a doboscsere meg az akkori turné teljesen lekötötte minden idõnket, nem tudtunk ilyesmivel foglalkozni, nem maradt rá energiánk. Amikor viszont a Tankológiát állítottuk össze, ismét felmerült az Acapulco klipesítésének ötlete, de aztán mikor beesett egy Mennyország Tourist, nem volt kérdéses, hogy mibõl csináljuk a klipet.

DOBOSCSERÉK

- Hogyan is történt pontosan Buzsik Gyuri távozása?

- Buzsik a zenekarban alapítótag volt, viszont a Connektor elkészültekor már érezhetõ volt, hogy nem egy vágányon haladnak az elképzeléseink, és emberi értelemben sem voltunk már akkor igazán egymásra hangolva. Egyszerûen az történt, hogy Gyuri nem kívánta már annyira kivenni a részét a munkából, mint amennyire mi szerettük volna, hogy kivegye. Ha csúnyán fogalmaznék, akkor azt mondanám, hogy rettentõen lusta ember volt. De ez egy emberi gyengeség, és mindenkinek vannak emberi gyengeségei, éppen ezért nem akarom most erre rákenni a szart. Egész egyszerûen nem égett már benne az a tûz, nem volt már annyira éhes - semmilyen szinten - a sikerre, a zenélés örömére, bármire, mint korábban. Cseresznye meg én sokkal intenzívebben akartuk csinálni a zenekart: még nagyobb energiabedobással, még jobb számokat írni, még jobb lemezeket csinálni, még inkább elõrekerülni a magunk szintjén, még jobb minõséget produkálni a közönségnek meg magunknak, s ez a fajta éhség a mai napig mûködik bennünk - Gyuriban viszont ez már nem mûködött. Ez már régóta érlelõdõ folyamat volt, és a Connektor megjelenésekor jött el a pillanat, amikor azt gondoltuk, hogy "oké, a lemez megjelent, de a turnéra már nem õ jön el velünk."

- Mivel magyarázod, hogy így eltávolodtatok egymástól az évek során?

- Amikor ez a doboscsere történt, akkor az egyszerûség kedvéért, meg hogy a rajongók elõtt Buzsikot ne bántsuk, azt mondtuk - ami egyébként szintén igaz, tehát nem hazudtunk -, hogy Gyurinak felesége lett, gyereke született, családot alapított, és valóban, õ sokkal több idõt akart a családjának szentelni, mint a zenekarnak. Ami nem baj önmagában véve, hisz' hogyha valakinek gyereke van, felesége, az önmagában még nem olyan dolog, ami miatt a zenekarból ki kell, hogy kerüljön. Sokan kérdezték abban az idõben, hogy ha nekem gyerekem lesz, akkor magamat fogom kirúgni a zenekarból? Nyilván nem errõl van szó. Egyszerûen csak az a szituáció olyan volt, hogy már nem lehetett tovább húzni-halasztani ezt a dolgot. Mi menni akartunk nagyon, Gyuri meg nem akart már igazából menni. Ez egy ideig mûködik, de aztán amikor már érzed, hogy a kolonc csak húzza a nyakad hátrafele, csak nem tudsz haladni, pedig mennél, mint az állat, de valami állandóan visszahúz. Amikor két embernek kell elvégezni három munkáját, amikor két embernek kell befektetnie három energiáját, ez egy ideig megy, de aztán már nem. Errõl sokat beszéltünk Gyurival, hogy nem így kéne, másképp kéne csinálni, de aztán úgy döntöttünk, hogy ha ez így nem mûködik, akkor a két rossz közül a kisebbiket választjuk, és egy új dobossal folytatjuk tovább a dolgot. Ekkor szállt be egy nyíregyházi fiú, Elek Ottó, aki aztán bõ két évig volt a zenekar tagja.

- Vele mi volt a baj? Nem tudott beilleszkedni?

- Végülis nem. Õ ilyen magának való típusú srác, akirõl igazából egyébként nem tudok rosszat mondani egyáltalán, de ez valószínûleg azért lehet, mert nem ismertük meg. Hiába voltunk együtt több mint két évet, nem sokkal többet tudok róla most, mint amikor a zenekarba beszállt. Elõtte nem ismertük egymást, ez egy ilyen ad hoc dolog volt: az egyetlen lehetséges verzió õ volt, amikor Gyuri kikerült a zenekarból szeptember legelején, mert október legelején már indult a turné. Egy olyan embert kellett találnunk akkor hirtelen, aki a lehetõ legjobban megoldja a dobolási feladatokat. Gyakorlatilag mindegy volt, hogy ki, csak egy viszonylag profi ember legyen, akivel a turnét - ami akkor már le volt szervezve - meg tudjuk csinálni. Ottó erre teljesen alkalmas volt, jól megoldotta a feladatot, és bíztunk benne, hogy elõbb-utóbb fel fog oldódni, de eltelt egy fél év, eltelt egy év, másfél év, kettõ, és ugyanott tartottunk, ahol a legelején. Magyarul: nem volt köztünk gyakorlatilag semmiféle kapocs. Ez nálunk azért sarkalatos pont, mert ebben a Tankcsapdában mindig olyan emberek zenéltek, akik egymásnak nemcsak a színpadon vagy a próbahelyen voltak társai, hanem egyébként is. Nem azt mondom, hogy mi Cseresznyével vagy Fejessel egymást csókolgatjuk nap mint nap, de megvan köztünk az a fajta kohézió, ami Ottónál egyáltalán nem mûködött. Ez így hosszú távon semmiképpen nem volt tartható, és ezt Ottó is tudta, õ is ugyanígy érezte, úgyhogy amikor egy évvel ezelõtt megbeszéltük, hogy váljunk külön egymástól, számára inkább megkönnyebbülés volt, mintsem probléma.

- Megsínylette a közös lemezetek, a Ha zajt akartok!, hogy Ottó nem tudott beilleszkedni?

- Nem, ilyen értelemben nem sínylette meg. Abban az értelemben lehetett volna a Ha zajt akartok! más - nem azt mondom, hogy jobb, de más -, hogyha Ottó tevékenyen vett volna részt a dalokban meg a zenekar életében. Igazság szerint a Ha zajt akartok! gyakorlatilag a Cseresznye és az én lemezem, ahol dobol egy Ottó nevû fiú. Érted, mire gondolok.

- Tehát megmondtátok neki, hogy mit doboljon, õ meg azt csinálta.

- Igen.


HA ZAJT AKARTOK! (1999)

- Ez a lemez a zenekar egyik legnehezebb idõszakában készült, elsõsorban emberi szempontból. Mindenféle problémáink voltak abban az idõben, magunkkal is - tehát külön-külön mindenkinek magával -, meg zenekarilag is, szervezetileg, hogy ilyen hülye szóval éljek. Nem tudom, hogy érzõdik-e a lemezen vagy nem, a fene tudja. Egyébként hasonlóképpen a Connektorhoz, ezt a lemezt is volt, aki fikázta, és volt, aki nagyon szerette. Én azt gondolom, hogy átmenetet jelentett ez a lemez a zenekar korábbi évei és az új, a mostani lemez között. Az a fajta szükséges kapocs, ami nélkül az új lemez nem lehetne olyan, amilyen.

- Mintha elindult volna a Tankcsapda egy kicsit visszafelé. Mintha megijedtetek volna, hogy túl messzire mentetek a Connektorral.

- Nem, nem ijedtünk meg, csak már kikísérleteztük magunkat. Sose voltunk egy Pink Floyd, érted. Nem is akartunk elmenni nagyon kísérleti irányba, már kiéltük a hülyeségeinket a Connektoron, a "billentyûzhetnékünket" meg a "lassú-szám-írhatnékunkat", meg a "popdalírhatnékunkat". A Ha zajt akartok! lemezzel elindult az a folyamat, ami szerintem most az új lemezen még jobban kiterebélyesedett.

- A szövegek meg az inspirációk tekintetében ezen a lemezen merrefelé mentél?

- Ez egy filozofálgatós lemez: megjelentek komolyabb próbálkozások. Ezt azzal magyarázom, hogy végülis abban az idõben éltem azt az életkoromat, a 26 és 30 közötti éveimet, ami sok férfiember számára kritikus kor. Mondjuk akkor halt meg Jimi Hendrix, akkor lõtte magát fõbe Kurt Cobain, és nálam is megvolt ez a fajta idõszak. Én nem lõttem magam ugyan fõbe, meg nem lettem heroinista, és nem haltam bele a drogokba, de mindenképpen egyfajta önvizsgáló idõszak volt ez, és ha lehet mondani ilyeneket, akkor kerültem közelebb az Istenhez, vagy mit tudom én. Ilyeneket lehetne mondani, de ebben igazából nem ez a lényeg, hanem sokkal inkább az, hogy az volt az az idõszak, amikor már nemcsak olyan dolgok érdekeltek, hogy hány sör van egy házibuliban meg hány csaj - ezek is érdekeltek, mondjuk, de már nemcsak ezek -, hanem kezdtem már olyan dolgokkal is foglalkozni - ha másképp nem, akkor a fejemben belül -, amikkel korábban csak érintõlegesen vagy még úgy sem.

- Az "Istenhez való közelebb kerülést" részleteznéd?

- Nem vallásos alapon mûködik ez nálam, nem vagyok semmilyen vallásnak a követõje, nem vagyok buddhista vagy keresztény, nem járok templomba, nem vagyok Krsna tudatú, vagy mit tudom én... Egész egyszerûen csak az ember elkezd gondolkozni az efféle dolgokon ilyen életkorban, meg ilyen felfokozott életvitel közben. Mert ugye azt azért nyilván hozzá kell tennem, hogy sosem éltünk szent életet, nyilván mindenféle szerekkel éltünk, meg csináltuk a magunk dolgait, ahogy csak bírtuk, és ezek a dolgok elõbb-utóbb elvezetnek egy önmagát gondolkodó embernek tartó valakit oda, hogy elkezd ilyesmin is gondolkodni. Ez ösztönös, magától mûködik, nem jött oda senki hozzám, a vállamra téve a kezét és mélyen a szemembe nézve, hogy "te, most mától kezdve majd izé..." Egyszerûen csak úgy alakultak a dolgok - biztosan nem véletlenül -, hogy ilyen könyvek kerültek a kezembe, ilyen emberekkel találkoztam beszélgetések során, és elkezdett érdekelni ez a téma. Mit tudom én, bele-bele- olvasgattam a Bibliába, érdekelt. Bele-beleolvasgattam a Bahagavadt gitába (hindu szent könyv - a szerk.), az is érdekelt. Ez a dolog a mai napig is jellemzõ rám egyébként, legfeljebb az új lemezen nem kapott akkora teret, vagy nem lett úgy megfogalmazva, mint a Valaki, aki vagyban, vagy a Vezérben például. De ezeket a mai napig ugyanígy gondolom, ugyanígy érzem, legfeljebb az új lemezen - más hatásokból kifolyólag - több konkrétabb, intenzívebb, emberibb, földibb téma van.

- Ekkor volt neked az a súlyos ejtõernyõs baleseted is. Az hatással volt arra, hogy spirituálisabb, az életet jobban átgondoló ember lettél?

- Igazából nem.

- Hogyan is történt ez pontosan?

- A Connektor készülte környékén volt. Ejtõernyõvel egy leszállás közben elmértem a leszállási pályát, és egy parkoló IFA teherautónak csapódtam. Egy ilyen ejtõernyõ, amikor száll lefelé, elég tempósan megy. Mondjuk, mintha valaki kismotorral csutkára húzná a gázt, és bukósisak nélkül nekimenne egy betonfalnak - körülbelül így kell elképzelni. A lábam, fejem, fogaim, állkapcsom törtem, jobbra-balra zúzódtam, fogakat köptem. Úgy hagytam ott a fogamat, hogy nem haltam meg (nevet). Aztán ebbõl persze szépen fel is épültem. Nem volt ezzel semmi gáz, nincs a mai napig sem.

- A mai napig ugyanúgy ejtõernyõzöl?

- Persze. Én már másnap mentem volna, csak nem mehettem a lábam miatt.

- Hány ugrás vagy hány nap egy héten, amikor ezzel foglalkozol?

- Abszolút idõszakos. Az ejtõernyõzés idõjárásfüggõ sport, tehát télen többnyire nem szoktam ugrani, amikor meg turné van, akkor nincs rá idõm. Amikor nincs turné, és el tudok menni egy ejtõernyõstáborba, ami mondjuk tart egy-másfél hétig, olyankor meg, ami a csövön kifér, tehát naponta ötöt-hatot-nyolcat ugrok, amennyit bírok. Ha ez mondjuk egy hétig tart, akkor ugrok ötvenet egy hét alatt.

ROCK AND ROLL-ÉLETFORMA

- Hogy néz ki ma a rock and roll-életforma a Tankcsapda együttes esetében, vagy a te esetedben?

- Hát mindenképpen jóval szolidabb már, mint ezelõtt pár évvel, de azt gondolom, hogy nemcsak a Tankcsapda miatt van így. Hogyha én most egy lemezbolti eladó lennék, aki voltam mondjuk a zenekar elsõ 1-2 évében, akkor sem hiszem, hogy 33 évesen azt az életformát próbálnám élni, mint amit egy 23 éves vagy 19 éves ember szokott élni, hogyha ilyen bulizósabb típus. Azt gondolom, hogy ez életkorfüggõ is, másrészt pedig elég sok mindent megcsináltunk már, és sok mindenen végigmentünk ahhoz, hogy tudjuk, mi a jó, és mi az, ami már nem annyira jó, mi az, ami kell, és mi az, ami már nem kell. De ez az egész zenekarra is jellemzõ egyébként, nemcsak rám. Fejes Tomi, az új dobosunk például otthonülõ típus, nagyon ritkán mozdul ki. Õ is szeret sörözni, de hogyha elmegyünk hozzájuk, és teszem azt, nekiállunk a pincében dartszozni, akkor jobban esik ott meginni fejenként 5-6 sört, és ott bespiccesedni - vagy ne adj' isten be is rúgni - és lefeküdni aludni utána kokis fejjel, mint elmenni egy kurva füstös helyre... Egyikünk sem dohányzik ma már, és én igazából nem is nagyon bírom már a cigifüstöt. Szóval igazából kerülöm az olyan helyeket, ahol kifordul a belem, meg folyik a szemembõl a könny, annyira csípi a szemem a füst... Hogy a rock and roll életforma? Figyelj, legyen elég annyi, hogy megcsináltuk mi azt a fajta pályát, megéltük mi az évek alatt azokat a dolgokat, amit rock and roll-életformának neveznek. Tamásnak már felesége van, Cseresznyének meg nekem is van komoly barátnõnk - én együtt is élek a barátnõmmel -, és ez jól is van így, jól érezzük magunkat. Nincs hiányérzetem, nincs bennem az, hogy "hááát, azért...." Ha úgy gondolom, hogy egy buli után, egy koncert után be kell rúgnom, akkor berúgok, tehát ezzel nincsen probléma. Nem lettem álszent, de hogyha régen mondjuk tíz buliból kilenc után berúgtam, akkor most tíz buliból egy után rúgok be esetleg. De mondom, ez elsõsorban az életkorral függ össze, azt gondolom.

- Azt mondtad, hogy most már nem dohányoztok. Egyik pillanatról a másikra szoktál le?

- Végülis mind a hárman egymástól függetlenül tettük le a cigarettát. A cigizésnek nincs igazából értelme, azt gondolom.

- Legfeljebb, ha van valami plusz a cigiben...

- Na jó, de az már nem cigizés. Dohányt szívni viszont nincs semmi értelme, nincs semmi látszatja. Hogyha az ember megiszik mondjuk egy üveg bort, ami szintén káros biológiai szempontból, akkor látszik rajta, meg érzi is magán, hogy kicsit más a világ, úgy oké. Ugyanez igaz mondjuk a fûre is, ami szintén káros, de ha az ember füvet szív, akkor legalább látszik rajta, ahogy mondani szokták. De a cigizés, az igazából semmire nem jó, csak egy csomó pénzt elköltesz, a tüdõdet tönkreteszed, a másikat zavarod a cigifüsttel... Elérkeztem arra a pontra, amikor azt mondtam, hogy "minek?"

- És akkor leszoktál egy pillanat alatt? Nem volt semmi elvonási tüneted?

- Volt egy átfedõ idõszak, amikor már csak akkor cigiztem, ha nagyon részeg voltam, és aztán ez az idõszak is elmúlt. Ma már egyáltalán nem dohányzom. Még ha nagyon berúgok, akkor sem.

- Hogy a zenekar végig debreceni bázisról üzemelt, az jó volt vagy rossz, így utólag visszatekintve? Mi lett volna a különbség, ha a Tankcsapda pesti zenekarként indul és mûködik egész végig?

- Hogyha pesti zenekarként indultunk volna, nem tudom, milyen lett volna. Azt viszont tudom, hogy ha debreceni létünkre Pestre költöztünk volna, akkor nemigen lenne már Tankcsapda! Pest felõrölt volna minket.

- Nem lettetek volna olyan erõsek, hogy megtartsátok a zenekart?

- Nem, abszolút nem.

- Mi az, ami Pestben, mint városban ennyire gyilkos?

- Elsõsorban a kábítószerek. Az a világ, ami ott van, vagy volt - fõleg néhány évvel ezelõtt, amikor még nem volt ilyen szigorúan "odafigyelve" a drogokra. Szóval elég szabados volt az életforma, és mi hajlamosak lettünk volna arra, hogy belecsússzunk mindenbe. És nem lett volna hozzá elég erõnk meg eszünk, hogy túléljük a saját - rossz kifejezéssel élve - halálunkat. Nem éltük volna túl. Így meg túléltük. Nem voltunk soha rettentõ nagy függõk - most nem ilyen mártír dumát akarok mondani -, de hogyha Pestre kerültünk volna, mondjuk '93-'94 környékén, akkor a kísértés olyan nagy lett volna, hogy nemigen bírtuk volna ki. Szerintem beleroppant volna a zenekar, az egészen biztos. Vagy a Gyuri-váltás körül dobtuk volna be a törülközõt, vagy a Kémeri-ügy környékén (a zenekar egy évvel ezelõtt megvált addigi menedzserétõl, Kémeri Pétertõl - a szerk.). De már odáig sem jutottunk volna el szerintem: Az ember tervez környékén, vagy nem tudom, pontosan mikor, de bedobtuk volna a törülközõt. Egyszerûen megrogyott volna a zenekar.

- Ezen az új lemezen már jóval kevesebb utalás történik kábítószerekre.

- Hát ez nem véletlen. Ja, ja.

AGYARORSZÁG (2001)

- Az új lemez, az Agyarország a szokásos Tankcsapda-témákat hozza - csajozós, bulizós, illetve a világ romlását kommentáló számok váltják egymást -, de a megelõzõ néhány lemeznél sokkal direktebb, egyszerûbb. Talán leginkább A legjobb méreg körüli idõszakhoz kanyarodik vissza. Miért lett ilyen?

- Kezdjük az alapszituációnál! A menedzser, Kémeri Peti el. Ottó vele együtt el. A kettõ egymással nem függött össze, de egyszerre zajlott ez a két dolog - így minden szempontból egyszerûbb is volt -, és ezzel párhuzamosan történt az, hogy Fejes Tomi a zenekarba be.

- Az õ beilleszkedésével, gondolom, nem volt probléma.

- Lassan már tíz éve ismerjük egymást Tamással, szóval emberileg nem is volt kérdéses a dolog, inkább csak zenei szempontból kellett összerázódnunk az elmúlt hónapok alatt. Tudod, õ a megelõzõ négy-öt évben nem zenélt zenekarban. Azelõtt igen, tudtuk, hogy õ a dobot, mint hangszert már korábban is használta, de az utóbbi néhány évben nem volt zenekarban, így aztán nemcsak a Tankcsapda zenéjébe kellett belecsöppennie, de az aktív zenélésbe is vissza kellett rázódnia.

- A jelek szerint sikerrel.

- Igen, és ez olyasfajta új lendületet adott a Tankcsapdának, amit én úgy fogalmaztam meg valahol, hogy "vissza a jövõbe" fíling van a zenekarban most. Tök olyan volt az egésznek a hangulata meg a hangzása, amikor elkezdtünk próbálni, és elkezdtünk számokat csinálni, mint az elsõ néhány évben, mondjuk A legjobb méreg meg a Jönnek a férgek környékén: az az igazi nyers, egyszerû, erõs, agresszív riffekre épülõ zene. Másrészt pedig ezek a zenekar körül történt személyi változások engem mentálisan olyan szinten motiváltak... A problémák, amik ezzel jártak, hozzásegítettek ahhoz, hogy ilyen egyszerûbb, nyersebben megfogalmazott, direktebb szövegek kerüljenek most erre a lemezre, ne pedig ez az agyalósabb vonalú, gondolkozósabb történet. Kevesebbet ködösítek. Végülis dióhéjban így lehetne összefoglalni.

- Menjünk végig rajta számonként. Vigyetek haza.

- Az egy egyszerû, klasszikus Tankcsapda-darab, sima pogózós rock and roll, amire a koncerten az emberek szeretnek pörögni meg énekelgetni.

- Agyarország.

- A címadó szám, ami, azt gondolom, hogy az egyik legerõsebb dolog a lemezen, nyilván azért is a címadó dala. A legjobb méreg, Jönnek a férgek, Bárány vonalnak egyfajta továbbvitele, hangulatában és hasonlókban.

- Mindig péntek.

- Az egy hangulatos, csajozós rock and roll-dolog, szintén koncertkedvenc lehet majd.

- Ez az a ház.

- Ezt a dalt választottuk elsõ klipdalnak, mert elég populáris ahhoz, hogy klipként mûködjön vagy kislemezként, viszont az album egészét is jellemzi valamilyen szinten, legalább is hangulatában - szövegileg nem. Szövegileg talán ez az egyik legkevésbé kézzelfogható. Olyan szövegrészletekbõl állt össze egésszé, amik különbözõ idõszakokban születtek, különbözõ dolgok hatására. Az a ház, amiben korábban éveken keresztül laktam, az egy ilyen régi, több mint száz éves ház volt. Tudod, nyirkos, régi minden, és végülis ez inspirálta a dalt, de egyébként nem egy házról szól konkrétan, falakról meg ablakról, hanem annál jóval több dologról. Én saját magamat érzem egy háznak, mondjuk a testemet, amiben élek, amibe az ember beköltözik, aztán meg kiköltözik belõle. De bele lehet érteni bármit.

- Akinek látsz.

- Ez a szöveg eléggé önmagáért beszél. A kulcssora az, hogy "a szemem alatt már ott van néhány ránc". Nyilván eltelt jó pár év, mióta zenélünk - most már tizenkettedik éve csináljuk ezt -, ennek ellenére én annak érzem magam most is, aki akkor voltam, amikor elkezdtük a zenekart.

- Föld és ég.

- Az lassú, nevezhetnénk akár szerelmes dalnak is, bár szerintem azért nem az a tipikus szerelmes dal, meg nem is az a tipikus lassú dal. A riffje is ilyen furcsa hangzású, nem nagyon volt ilyen jellegû számunk sem, bár hogyha most mindenképpen párhuzamot akarnánk vonni, akkor talán a Lopott könyvekkel lehetne valamilyen szinten összekapcsolni, de én azt gondolom, hogy ez egy másabb hangulat.

- Üdvözöl a pokol.

- Egy tipikus rock and roll-darab a zenéjét és a szövegét tekintve is. Slágeres, klipre esélyes.

- A világ disco.

- "Vigyázz, jön a káosz" - ez a refrénje. Tipikusan az a dal, amit a Kémerivel való huzavonák inspiráltak. A dalszöveg úgy kezdõdik, hogy "akárki akármit mondhat, leírni engem nem lehet, én nem vagyok egyszerû mondat". Ez elég egyértelmû kinyilatkoztatása annak, hogy eszemben sincs a zenekart abbahagyni. Abban az idõben ugyanis a Tankcsapdát mindenki temette, mindenki azt mondta, hogy itt a vége. Elment a menedzser és a dobos, meg ezzel párhuzamosan a Cseresznye is elment Amerikába, így gyakorlatilag egyedül maradtam. Igaz, hogy Tamással ekkor mi ketten már próbálgattunk a próbahelyen, de ezt a közönség nem tudhatta. Mi tudtuk azt, hogy a zenekar jobb lesz, mint valaha, de a külvilág nem sejthette, nem érezhette. A külvilág azt látta, hogy a menedzsert, aki tíz évig a zenekar mellett dolgozott, és a zenekart sikerre vitte, a zenekar kirúgta, a dobosától megvált, a gitáros elment Amerikába, és ki tudja, mikor jön haza... Mindenki azt gondolta, hogy "na, itt a Tankcsapdának vége van", és ez a szám egyfajta kinyilatkoztatás, hogy nem így van.

- Itt vannak a tankok.

- Igazi old school Tankcsapda-szám, egy punk rock and roll, ami rajta lehetett volna akár a Punk & Rollon is. Nevezhetjük buta dalocskának is, de én nagyon szeretem énekelni, a közönség nagyon szeret rá táncolni meg énekelni. Ez egy igazi koncertdarab, aminek nem kell különösebb okát vagy miértjét keresni.

- Meg kell halnom.

- Az egy érdekes darab. Slágeres basszustémával kezdõdik, aztán a végére teljesen ilyen "vrrrrrrrrrr", más hangulattá alakul. Az egyetlen olyan dal ezen a lemezen, ami megmaradt a kísérletezõs kategóriában, szövegileg is - nem annyira egyértelmû rímpárok vannak benne -, és zeneileg is. Én nagyon szeretem, az egyik kedvencem.

- Nem ver át.

- Mi egymás között kaliforniai punknak nevezzük. Nyilván nem olyan, mint egy Offspring- vagy egy Green Day-dal, de egy jó kis punkos darab. Csajozós, lehet rá énekelni, meg táncolgatni rá.

- Aki nem vak.

- A lemeznek a másik olyan sarkalatos darabja, mint az Agyarország, amiben leírom azt, hogy most mit gondolok úgy általában mindenrõl: a világról, magunkról, az emberekrõl, istenrõl, ördögrõl, minden ilyesmirõl.

- Megkapod, ami jár.

- Egy poéndal végülis, ami aztán a lemezre került. A lemezt lezáró nagy "hrrrrrrrrrr" darab. Egy örömzenélésbõl kialakult szám... Hát ennyi, ez a 13 szám az, amit Agyarországnak hívunk. Én bízom benne, hogy az embereknek be fog jönni ez a dolog. Szoktam azt mondani, és most is mondom, hogy mi nem mindenkinek zenélünk. Vannak olyan zenekarok, akik mondják, hogy "mi mindenkinek szeretnénk zenélni". Mi nem. Nem akarunk mindenáron mindenkihez szólni. Azokhoz akarunk, akiket érdekel, amit mondunk. Ez a lemez, azt gondolom, egy tipikusan olyan lemez, hogy akik értenek ezekbõl a szövegekbõl - amik nem túl bonyolultak a megfogalmazás szempontjából -, azok értenek, akik meg nem, azok meg akkor sem értenének, ha ennél még primitívebben fogalmaznék.

Interjú: Váczi Kristóf